Vizsgadopping

 2009.12.08. 15:32

A közelgő vizsgaidőszakhoz kapcsolódóan íme egy plakát a memória felfrissítéséről. Bár a hirdetés már nyár végén is feltűnt néhány óriásplakáton, néhány hete megszaporodott a száma a kisebb hirdetőfelületeken is.

Az illusztráció a geg eszközét próbálta alkalmazni, szerintem elég gagyi módon.

A színhasználat nem segíti az össze-nem-illőség hangsúlyozását, hiszen a felhúzó kulcs színe beleilleszkedik a felirat háttérszínébe.


Bár a „felhúzó” egyfajta nyíl szerepet is betölt és átvezeti a figyelmet a szövegre, az ábra és a szöveg elhelyezésekor érdemes lett volna figyelembe venni az ún. Z-görbe szabályt, azaz az olvasás megszokott irányát, amely a plakátok észlelésekor fontos szempont lehet.

A jobb felső zónában található szöveg esetében fontos megjegyezni, hogy ha valaki kézíráshoz hasonlító betűtípust használ, mindenképpen érdemes figyelembe venni a grafológia szabályait is. Jelen esetben például a szöveg által hangsúlyozott segítség a balra dőlő törzsvonalak, zárt, árkádos formák megjelenítésével egyáltalán nincs alátámasztva, sőt…

Összességében a plakát nem egy mestermű, de feltehetően sok diák próbál majd meg a rajta szereplő termékhez hasonló módszerekkel boldogulni a felkészüléskor. Pedig olykor talán egy kiadós alvás sokkal többet ér, mint bármilyen csodaszer.
 

Címkék: memória vizsga dopping memolife

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr411583567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kom-mentalista 2009.12.08. 17:43:28

Inkább maradok a kávénál és a fekete teánál.
süti beállítások módosítása