A Lipton az eddig megszokott lapos teafilterekhez képest egy egészen újszerű alakzattal, a piramis alakú filterrel állt elő. Állításuk szerint ez azért praktikusabb elődeinél, mert így még könnyebben kioldódnak az aromák, ráadásul így még nagyobb gyümölcsök és tealevelek kerülhetnek a filterekbe.
Lássuk, milyen technikákat alkalmaznak az új kampány során a tea népszerűsítésére.
A hirdetésben egyértelműen a kép dominál. A meleg színekből összeállított illusztráció azonnal megragadja a járókelők figyelmét és egyben a tea jóleső melegségét sugározza. A gyümölcsök közeli, felnagyított megjelenítése abszolút csábító és fogyasztásra ösztönző.
Az új piramis formát egészen ötletesen jelenítik meg, melyhez nagyon találó a szlogen, összhangban van a képpel és jól kifejezi az új termék üzenetét: ”Teret adunk a gyümölcsöknek”
A téradásra egyébként jól rájátszik az is, hogy a kép és szöveg arányában egyfajta eltolódás figyelhető meg, mintha a szöveg egészen az alsó zónába kerül, így a kép szinte elnyomja a szövegnek szánt területet.
A másik plakát esetében ötletes megoldás, hogy a Gold elnevezésű teához a természet kincsei szlogent kötik.
A szövegben lévő kiemelést viszont nem igazán érzem indokoltnak, illetve logikusnak, főleg miután a két plakáton eltérő logikát követnek, de ettől függetlenül a plakátok összkoncepciója nagyon jó, és igazán meghozza az ember kedvét a teafogyasztáshoz.
Ezután a kedvcsináló után már csak arra lennék kíváncsi, hogy valóban jobban kioldódik-e és tényleg több-e benne a gyümölcs.
Teapiramis
2009.10.20. 13:41Címkék: tea ad piramis teret lipton
A bejegyzés trackback címe:
https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr191462977
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
roadwarrior · http://thefibonacciproject.com 2009.10.20. 15:29:52
+ kép
amikor ránézek a reklámra azt sem látom, hogy ez egy tea reklám akar-e lenni. csak a képet látom, semmi többet. teljesen eltereli az eredeti célról a figyelmet és így nem éri el a célját
- "mottó?"
ez meg mi a szar? ha már okosan akarnak kiemelni akkor miért így? mindent elér csak azt nem, hogy ha már a szerencsétlen olvasó odafigyel akkor a kulcsszavakat értelmezni tudja és össze tudja kötni a fejében a teával. szóval szar.
más: a kép túlzottan dominál. nyilván ez a cél, de szerintem túl sok. vagy inkább csak nekem nem tűnik fel rajta a reklám jelleg. :D
amikor ránézek a reklámra azt sem látom, hogy ez egy tea reklám akar-e lenni. csak a képet látom, semmi többet. teljesen eltereli az eredeti célról a figyelmet és így nem éri el a célját
- "mottó?"
ez meg mi a szar? ha már okosan akarnak kiemelni akkor miért így? mindent elér csak azt nem, hogy ha már a szerencsétlen olvasó odafigyel akkor a kulcsszavakat értelmezni tudja és össze tudja kötni a fejében a teával. szóval szar.
más: a kép túlzottan dominál. nyilván ez a cél, de szerintem túl sok. vagy inkább csak nekem nem tűnik fel rajta a reklám jelleg. :D
Szappan 2009.10.20. 16:21:37
Szép plakátok, de nem hiszem, hogy a filter alakja ilyen sokat számítana. Anno volt kör alakú is (talán még mindig van) és az nagyon "japános" volt.
Hétvégén viszont olyan teát ittam, ami nem papírfilterben volt, hanem valami szövetszerűségben. Az finom volt :)
Hétvégén viszont olyan teát ittam, ami nem papírfilterben volt, hanem valami szövetszerűségben. Az finom volt :)
Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.21. 00:31:37
a reklám maga tök jó, de a tény...ez is egy tipikus marketingbullshit.csomagold át, és add el, hogy ettől jobb, több lett(és persze drágább). gyümölcsösebb attól lesz, ha több gyümölcsöt raknak bele.ennyi...
hülyék ezek.de a képek szépek.
kéne még 1-2
hülyék ezek.de a képek szépek.
kéne még 1-2
_nikk_ 2009.10.22. 14:07:54
azt énis kétlem, hogy több lenne benne a gyümölcs..stb. de én azt vettem észre pl. hogy ez a piramis alaku tasak sokkal könnyebben átengedi a folyadékot és nem kell kinyomogatni belőle kanállal:)
roadwarrior · http://thefibonacciproject.com 2009.10.23. 18:08:08
a lényege tulajdonképpen ugyanaz mint 5 éve. mivelhogy akkor is volt már ilyen. annyi, hogy nem kell porrá zúzni a teát, hogy használhasd, ergó több rost marad és így többmindent tudsz kiáztatni. szal nincs semmi új a nap alatt.