Bár a nyári fesztiválidőszak plakátjai eltűntek a hirdetőoszlopokról, most is akad olyan kulturális programra csalogató hirdetés, amelyről érdemes szót ejteni.

Az alábbi plakátot később pillantottam meg, mint a rendezvény szóróanyagát, így egyértelmű volt a mondanivaló, és hog mit szimbolizál az időshölgy, valamint a csokoládé. Ha azonban valaki önmagában csak a plakátot vagy a honlapot látja, valószínűleg értetlenül áll a gondolatmenet előtt.

Nem szeretném hosszasan elemezni, miért fogott meg nagyon a plakát, inkább szeretném Veletek megosztani Kovalik Balázs, a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetőjének Fidelioban megjelent gondolatait:

„Amikor még a jóisten teremtette meg a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, a kicsi indiánok is belga pralinét ettek a napi nyolc óra munka után. Az alpesi tehenek tőgye csak úgy duzzadozott a kakaótól, tejeskávétól, és a kis eszkimó gyerekek fókabocicsokin nőttek fel. Aztán jött a nagy gazdasági világválság, és a gazdák beleöntötték a tejet a tengerbe.
A politikusokat egyre jobban választópolgáraik voksának megszerzése kezdte érdekelni, így elsősorban a kerékpárút-építésére és a kannásbor-termelésre kezdtek koncentrálni.
A nagyvállalatok marketingtevékenysége a cirkuszt és nyalókát a népnek” teniszpálya-filozófián korcsolyázva a cukrot inkább a színes-golyós pálcikatermelésnek juttatta. Mi tagadás, egyre keserűbb lett a csokoládé.
Ekkor kezdődött az a mozgalom, amely az egyre keserűbb csokoládában is megtalálta a maga vigaszát. A rabszolgák ráébredtek, mennyire egészséges, milyen fontos tápanyagot tartalmaz, és hogy növeli az ember élettartamát. Ebben bizakodva kezdték fogyasztani, és lettek élvezői a keserű aranynak. (Egyszer csak elvásnak a nyalóka nélkül nyalókát nyalók többször tömött fogai!)
Az igazi ínyencek bátran törnek egy falatot az ismeretlen zamatokat rejtő sötét táblából, és elolvadni hagyják nyelvükön. Csak a gumicukorhoz szokott barbár ízlésűek rágják össze a csokoládét, az értő élvezők a már megpuhult darabkát feltapasztják szájpadlásukra, és nyelvük hegyével simogatják, míg – mint egy szimfónia hallgatása közben kibontakozó fő téma – meg nem jelenik a félreismerhetetlen, savanykád életérzés. Ekkor az orron át, mély lélegzetet véve, az egész testben eluralkodik a csokoládé lelket gyógyító aromája, és az ültetvények érintetlen kakaófa-kultúrájának paradicsomába repít a bódulat. Közben az olvadt csokoládé selymes simogatása a nyelőcső körül megbújó idegvégződéseket simítja mámorba, majd a kakaóvaj jótékony bevonatot képez a gyomor falán, és jólakottságérzetet kölcsönöz hosszú, boldog órákon át.
Sakkfigura elvtárs kicsit keserűnek, kicsit sötétnek, ámde mégiscsak a mienknek nevezte a csokoládét. Mi is bátran invitálunk, hogy ismerd meg az érzést: HARAPJ RÁ!”

Azt hiszem, valahogy így kell eladni egy kulturális programsorozatot!