MSZP: csökkentő - kampány

 2009.11.13. 18:42

Ahogy arról az utcai plakátokból és az Internetről is értesülhettünk, megkezdődött a nem hivatalos választási kampány, nevezetesen az EP-választás egyik nagy vesztese, az MSZP vezetésével. Ahogy az az akkori voksolásból kiderült, rájuk is fér a népszerűsítés.

Az új kampány kulcseleme a csökkentés. De lássuk, milyen plakátokkal sikerül mindezt kommunikálni.

Az EP-s plakátsorozathoz képest egy sokkal letisztultabb, egyszerűbb és áttekinthetőbb megoldást választottak az illusztrációban, formákban és színekben egyaránt. Itt úgy látszik, már nem cél az MSZP logójának és a piros színnek az elrejtése, mint ahogy az pl. a pécsi, vagy az EP-választás esetében is történt. Azért a logót ezúttal sem szabták túl nagyra, de legalább a kép közepén szerepel, sőt egy új szlogen is megjelent: „Tesszük, amit tenni kell”

A képen látható hőszabályozó esetében kicsit furának találom, hogy a 3-as fokozatnál szerepel az „olcsóbb távfűtés” felirat. Ezek szerint az alatt nem lesz olcsóbb, vagy hogy van ez? Persze nyilván vizuálisan akarták nyomatékosítani az állítást.

A „Csökkentjük a távhő áfáját.” jelen idejű kijelentésből egyáltalán nem derül ki, hogy mindez mikor (tudtommal már csökkentették), vagy milyen ütemezésben történik, persze nyilván az sem hogy kinek, mennyivel. Vajon áprilisig lehet-e majd ezzel érvelni, úgy hogy közben januártól ki tudja hány termék és szolgáltatás fog jelentős mértékben drágulni?

Egyébként ez a csökkentés ismét a szokásos politikus gondolkodást tükrözi, erősen apellálva a lakosság rövid távú memóriájára. Nem hiszem, hogy a szavazók elfelejtik az elmúlt nyolc évben történteket. Illetve, kérdéses az is, hogy az MSZP képes lesz-e ellensúlyozni a választói fejekben az említett távhő ára és az szja csökkentésével a „válság” hatásait.

Összességében a plakát kivitelezése jó és tekintettel arra, hogy a jelenlegi kormánypártnak nem sok eszköze és lehetősége maradt a népszerűsítésre, érthető a témaválasztás is, viszont kétséges, hogy mindez elég lesz-e a választási sikerhez.

Címkék: mszp szja csökkentés távhő ep

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr431523118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eurOP · http://www.eupalyazat.blog.hu 2009.11.13. 18:59:49

A címből rögtön arra gondoltam, h szavazatcsökkentő kampány. Bár még lehet a kampánynak ilyen hatása. Csak lassan nincs hova csökkenni..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.16. 10:29:17

Nem tisztem az MSZP-t védeni, de azért ez a poszt a "kán is.." tipikus esetének a fennforgása.

"A képen látható hőszabályozó esetében kicsit furának találom, hogy a 3-as fokozatnál szerepel az „olcsóbb távfűtés” felirat. Ezek szerint az alatt nem lesz olcsóbb, vagy hogy van ez?"

Hát valahova csak el kellett helyezni a feliratot. Az a kapcsoló közepe ezen a képen. Biztos, hogy van ennek jelentősége?

"A „Csökkentjük a távhő áfáját.” jelen idejű kijelentésből egyáltalán nem derül ki, hogy mindez mikor (tudtommal már csökkentették), vagy milyen ütemezésben történik, persze nyilván az sem hogy kinek, mennyivel. Vajon áprilisig lehet-e majd ezzel érvelni, úgy hogy közben januártól ki tudja hány termék és szolgáltatás fog jelentős mértékben drágulni?"

Azért élek a gyanúperrel, nem lenne túl sikeres az az óriásplakát, amelyen féloldalas szöveg lenne látható, részletesen kifejtve, hogy miről is van szó. Ez egy kampány egy eleme a sok közül, amelyet kiegészít több másik is (újsághirdetés, szórólap, stb.), amelyekben ez a kifejtés megtalálható.

Ami meg az üzenetértéket illeti: hát mivel kampányoljanak, ha nem azzal a kis eredménnyel, amit fel tudnak mutatni? A rosszra majd felhívja a figyelmet mindenki más :-)

ja igen: az infláció egyáltalán nem magas, szóval januártól nem lesznek nagy áremelkedések, azaz csak egy: a benzin jövedéki adó mértékét kötelező lesz EU-s szintre emelni, ami 10-20 Ft-os emelést jelent azt hiszem, de a benzin amúgy is olyan termék, amely 1-2 hónapos távlatban akár 30-40 Ft-okat is ingadozhat az ára, szóval nem hinném, hogy nagy befolyása lenne az életünkre. Mindenki szívja majd a fogát, amikor először tankol megemelt áron, de aztán az is előfordulhat, hogy épp csökkenő szakaszban lesz a benzinár, és 2-3 hét alatt eltűnik az emelés (persze lehet a fordítottja is, ki tudja).

Grafter · http://grafter.blog.hu 2009.11.16. 12:00:06

@Fedor: A hőszabályozó esetén szerintem egyáltalán nem is kellett volna semmilyen felirat, hiszen a plakát mondandójából egyértelműen kiderül, hogy miről van szó.

A jelen használatával továbbra sem értek egyet, én sokkal nyomatékosabbnak érezném, ha azt mondják csökkentettük, akkor legalább valami eredménynek tűnne a kijelentés. Ez így kifejezve inkább egyfajta ígérgetésnek tűnik...

Azzal kapcsolatban pedig, hogy mekkora az infláció és mennyivel emelkednek az árak, hát majd meglátjuk...
Mindenesetre, ha a benzinár megugrik, az sok minden másra is hatással lesz...

Egyébként pedig szépek ezek a csökkentések, de a felvett hitelt valamiből majd vissza is kell fizetni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.16. 16:40:47

"A hőszabályozó esetén szerintem egyáltalán nem is kellett volna semmilyen felirat"

Egyszerű design-kérdésbe akarsz túl sok mindent belelátni...

"ha azt mondják csökkentettük, akkor legalább valami eredménynek tűnne a kijelentés"

Csak még jelen pillanatban nem igaz, mert bár a parlamenti döntés már megvolt (a kampány indulásakor talán még az se), de a gyakorlatban majd csak jövőre fogjuk ezt megérezni, szóval ha múltidőt használtak volna, akkor meg abba kötöttek volna belőle sokan, és jogosabban.

"Azzal kapcsolatban pedig, hogy mekkora az infláció és mennyivel emelkednek az árak, hát majd meglátjuk..."

Ne reménykedj, nem lesz magas :-) A benzinár nő, a távhő ára csökken, összességében meg nem lesz nagy változás se pro, se kontra.

Grafter · http://grafter.blog.hu 2009.11.16. 16:46:57

@Fedor: Hidd el, én csak örülnék, ha nem emelkednének az árak. Legyen igazad! :-)

kormin 2010.02.19. 12:48:04

A legtöbb fantázia ebben az ismeretlen pártban van: IDE Internetes DEmokrácia Pártja www.ide-ide.hu
Minden pártot, programot, egyéni elképzelést lehet rajta keresztül támogatni 4 éven keresztüli folyamatos szavazatirányítási lehetőséggel, ami más mint a többi párt szavazz rám és 4 évig szarok rád programja. Számomra a Szolidaritás Keresztény Szociális Párt programja a képviselhetők közül a legszimpatikusabb. www.kormin.hu
süti beállítások módosítása