Miután az államfő hivatalosan kitűzte az európai parlamenti választások magyarországi dátumát, úgy gondoltam, vessünk egy pillantást a kampányhoz kapcsolódó hirdetésekre.

Sajnos a központilag tervezett választási plakátok magyar adaptációja csak áprilisban kerül nyilvánosságra, úgyhogy addig is nézzük az Alapítvány a választásokért és az Országos Választási Iroda által az első választók számára létrehozott új internetes portált népszerűsítő plakátot.
A képen látható hirdetés számomra több szempontból is meglepő. Egyrészt a plakát fejléce és a középső tartalma egyáltalán nincs összhangban.

Színek tekintetében ugyancsak furcsa a megjelenítés. Ha már mindenáron az uniós zászlót szerették volna feltűntetni a képen, akkor a színekre jobban oda kellett volna figyelni. Hiszen a zászló kék-aranysárga színeit itt egy fakó, lila-fehér kombináció váltotta fel. Ennél azonban sokkal ésszerűtlenebb megoldásnak tartom a plakát középpontjában elhelyezett kép-szöveg összeállítást. A kép és a szöveg annyira kioltja egymást, hogy sem a kép, sem a szöveg nem látható, illetve olvasható rendesen. Érdemesebb lett volna egy olyan letisztultabb megoldást készíteni, amelynél a csillaggyűrűben szereplő kép (mely egyébként sem értem, mit szimbolizál) kikerül, és a sárga csillagok vízjelesen jelennek meg a szöveg hátterében.

Ha önmagában a szöveget nézem, ahhoz képest, hogy terjedelmében sok, szinte semmi konkrétumot nem mond a kezdeményezésről. De rendben, ha esetleg tényleg sikerül ezzel a felhívással felkelteni az érdeklődést, akkor sem írnék olyan felszólítást egy plakátra, hogy kattints ide. Ez egy online hirdetés, vagy egy honlap esetén megállná a helyét, de itt eléggé furcsán veszi ki magát. Szóval ésszerűbb lett volna úgy írni, hogy További információ: www.elsovalaszto.hu

Összegezve a plakát számomra túlzsúfolt és következetlen, pedig alapvetően a hirdetés tárgyát képező honlap és a kreatív pályázat nagyon jó ötletnek tűnik, a megvalósítás azonban meglehetősen átgondolatlan.

Kíváncsi vagyok, vajon hány fiatalt motivál szavazásra és a pályázat megtekintésére?

Címkék: politika választás eu ep elsőválasztó

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr441029319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eurOP · http://www.eupalyazat.blog.hu 2009.03.27. 17:15:51

neeem, ez a plakát egyszerűen káosz ott középen, kivehetetlen belőle bármi is, ne szépítsük.

sec.me 2009.03.27. 18:18:43

Elég szomorú, hogy ilyen amatőr munkát képesek kiadni a kezükből. Ha nem értenek hozzá, miért nem bíznak meg egy szakembert. Ha meg egy hozzáértő csinálta, akkor pláne no comment...
süti beállítások módosítása