MDF: Jobbra át!

 2010.08.23. 12:47

Ismét itt a választási időszak, ami újabb lehetőséget ad a politikai témájú plakátok elemzésére.

A parlamentből kimaradt (a támogatásról lemaradt) MDF meglepően nagy erővel kezdett kampányába. Mégis a korábbi ötletgazdag kreatívokhoz képest, az utóbbi időben a plakátok is tükrözik a párt koncepcióhiányos identitászavarát.

A legutóbb még liberális ficsúrokkal kampányoló párt most hirtelen visszatért konzervatív mivoltához. Sőt a polgári szót hangsúlyozza.

A plakáton megjelenő szlogen sokféleképpen értelmezhető, lehet felszólító mód, van fura szórendű kijelentés, jelölheti azt, hogy a párt visszatér jobboldali gyökereihez, de a dolgok jobbá tételére is utalhat, mégsem érzem igazán, egyik üzenet hitelességét sem.

A hangolásban a hangszer esetében még van némi fantázia, bár azt nem értem, milyen témához akarták az ábrát kötni. A képeslapos megoldásoknál rá lehet erőltetni, hogy a lehangoló látványon kéne javítani, de azt azért megjegyezném, hogy a régies megjelenésű szépia effekt használata szerintem pont azt szimbolizálja, hogy a képen szereplő állapot már a múlté. Talán több évet megjelenítve célravezetőbb lett volna ábrázolni a helyzetet, ami valóban jó ideje lehangoló és ennél csak jobb lehet. Hogy kinek a közreműködésével, az már egy más kérdés…

Címkék: mdf

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr272240984

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikusok 2010.08.23. 19:34:02

 A politikusok nagy része tolvaj, hiszen mindent ellopnak, ami nincs lebetonozva. Talán a cigányokhoz tudnám hasonlítani őket. Ebből logikus gondolkodás mellett annak kellene következnie, hogy a legjobb politikusok romák. A romákból persze ritkán ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mréveiller 2010.08.23. 19:26:41

hogy a kalapos asszony lelépett, még akár meg is újulhatnak.

fillérbaszó vadász 2010.08.23. 19:41:12

Azt hiszem az embereknek ennyi elég volt az MDF-ből.

Seravy 2010.08.23. 19:45:48

MDF? Az még egyáltalán megvan?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.23. 20:02:46

"A hangolásban a hangszer esetében még van némi fantázia, bár azt nem értem, milyen témához akarták az ábrát kötni."

Hegedű -> klasszikus zene -> polgári értékek...

serwer 2010.08.23. 20:10:08

Ezek szarházi politikusok a lecke egyik felét értik, sok pénzt kell elkölteni kampányra.
A másik felét még nem vágják:
Mindig kell egy jóarc is a lóvé mellé.
Az új elnökükről Jimmy Sommerville jutott az eszembe. Ilyen fejformával nem kampányolni.

Ez csak egy marketing vélemény, nem személyeskedés. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.08.23. 20:11:32

De legalább szebben búcsúznak mint az szdsz.

rockjano_ 2010.08.23. 20:36:11

Bokros vajon mit csinál???

Ahhhjjj ennyi ezek is ugyanazt az áporodott jobboldaliságot erőltetik ami ma annyira divatos, dögunalom.

És kinek kell mégegy jobboldali demagóg párt...van elég...

Grafter · http://grafter.blog.hu 2010.08.25. 22:10:29

Ja és még valami. Miért nem szerepel sehol, hogy ki lesz a hangoló-jelölt?

bozsy 2010.08.28. 19:15:27

Én azt értékelem benne, hogy próbál kicsit "intellektuálisabb" lenni a többi, szavazz rám plakátnál.
Én a szépiát úgy is tudom értelmezni, hogy a jövőből visszanézve a a régi fényképeket nézegetve ne ilyen képeket mutassunk unokáinknak Budapestről.
süti beállítások módosítása