A vérnyúl újratámad!

 2009.11.26. 15:11

A WATT ismét hozta a szokásos formáját. Bár az eddigi gagyi reklámplakátokkal szemben most egy fokkal jobban sikerült az ábrázolás, a témaválasztás továbbra is elképesztő.

Néhány évvel ezelőtt barátaimmal előszeretettel poénkodtunk vérfarkassal, vérpatkánnyal, vagy vérnyúllal. Akkoriban valószínűleg a moziban futó filmeknek köszönhetően hamar bekerültek ezek a kifejezések a köztudatba, aztán lassan lecsengett ez is. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy reklámplakátról köszön majd vissza valamelyik.

A „MOST ÉPPEN a vérnyúl ajánlásával” szöveg már annyira vérrossz, hogy tetszik. Nem is értem, miért kell a „most éppen”-t kiemelni és nagybetűkkel írni. Miért eddig ki ajánlotta még? Végignézve az eddigi plakátokat, szerintem senki. Arra tudok csak gondolni, hogy legközelebb a vérkakas vagy a vérgyík ajánlja majd az italt.

Eltekintve attól, hogy ez a házinyúl egyáltalán nem tűnik vadnak (wattnak), éppen megfelelő hátteret nyújt arra, hogy a sötét színű dobozt elé helyezve kiemelje a lényeget. A „véres” felirat pedig szintén ötletes. A hatás fokozása érdekében én még el is kentem volna egy kicsit a helyükben.

Maga a termék megjelenítése egyébként kifejezetten ötletes, mind az elem forma, mind a színek nagyon jók. A név pedig elég tág teret enged a kreatív üzenetek megalkotóinak.  Mint ahogy a hirdetés felső zónájában található felfelé tartó, energikusságot sugalló szlogen is mutatja, amely egészen jól illik a képhez és magához a termékhez is.

Összességében akármennyire is „beteg” az ötlet, a megvalósítás szerintem egészen jól sikerült. Már csak az a kérdés, ki lesz a következő ajánló.

Ezennel induljon a verseny a legvérebb állat címért!

Te kit ajánlanál erre a pozícióra?

Címkék: drink energy vérnyúl watt

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr951554083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joka 2009.11.26. 16:50:01

A vér ágyi poloska milyen?

Zsola777 2009.11.26. 21:42:19

"Menjél fiam, csapd le a fejét!"

Andie 2009.11.26. 22:52:26

A vérnyúl egyébként is Gettó Mókus védjegy, ala original. (GMT)
És nem fehér, hanem piszkos szürke.
Valahol itt lenne róla kép, ha nem hanyagolták volna el az oldalt.
www.freeweb.hu/gmt/kepz.htm

tubgy 2009.11.26. 23:04:11

Energia. A Vérlajhár ajánlásával.

Maitri · http://szamszara.blog.hu/ 2009.11.26. 23:08:36

Szerintem azért lehet a „most” jelző a plakáton kiemelve, mert volt korábban már egy kis "lény” amit itt lehet látni...
a kép:
1.bp.blogspot.com/_ZKPyUmjBPsM/Spj4H9-vY3I/AAAAAAAALFY/s0c-BBTJFpc/s1600-h/Watt_kereskedelmi_200904.JPG

◄ViZion 2009.11.26. 23:53:30

Végtelen WATTSÁG...
Most meg mán ehun-e:
a VÉRhas ajánlásával...

Watt, amikor minden WAraTT szakad... lol

sqr 2009.11.27. 00:09:49

@Andie: a vérnyúl tudtommal először a Gyaloggaloppban öltött testet, különben meg már a szüleimet is mindenféle vérállattal riogatták kiskorukban, szóval ezt kopirájtolni elég nevetséges.

2009.11.27. 07:38:16

@H1N1virus: mindegyiknek ugyanolyan íze van (bomba, red bull, tesco kick)... a kalashnyikov piros, van valami bioenergiaital, az nem annyira émelyítően tuttifruttis... aztán kifújt a választék.
A képhez hozzászólva, nekem tetszik :)

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2009.11.27. 08:43:33

utálom, amikor a helyesírásunkat egy reklámozott termék fonetikájához módosítják...

a következő ajánló lehet akár a vércinege vagy a vérnarancs

nulacka 2009.11.27. 11:41:00

a leghalálosabb legvérebb állat: vérrák

Kaga · http://autostat.hu/markatoertenetek 2009.11.27. 13:43:04

Jobb, mint a MOL medvés igénytelenkedése...

Liszi 2009.11.27. 14:13:10

Inkább vérnyúl pörkölt legyen itthon, mint vérhas konzerv
www.youtube.com/watch?v=R8cTcfSooc0

Egyébként javasolnám még Vatta község helységnév tábláját Wattára cserélni, ha már a céget nem lehet Wattikánba bejegyeztetni.

kara99 2009.11.27. 16:31:04

..és amikor jól kiwattoltuk magunkat, akkor nézzük meg itt:
www.ketesaruk.hu
, mi is van az enerdzsáj drinkekben, osztán vagy bammeg futunk, vagy ízi rájder ecsém. Ki ki izlése szerint...

Aldo · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.11.27. 19:03:26

igen, ez valóban az annyira rossz, hogy már jó kategória. a vérnyúl jó húzás volt, de könyörgöm ez az "elemi wattság" akkora szivenszúrás, hogy az valami iszonyat.

Working Class Hero 2009.11.27. 19:20:00

A szöveg szörnyű, de a nyulak félelmetesek pl.
watership down:
www.youtube.com/watch?v=_5I9izys2ek
easter bunny:
www.youtube.com/watch?v=kcrg0B_yJAo
gyalog galopp:
www.youtube.com/watch?v=p9v5lh4rRX0

FanaF1 2009.11.27. 21:16:06

Gouzmi legyen, amint Watt-ot öntenek rá, és kilökődnek belőle a Szörnyecske gyermekei -bár elég sokba kerül majd a jogdíj megvásárlása, de hajrá. Én drukkolok! :P

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2009.11.28. 03:55:54

We Are Time. (csak tudnám, minek a második 'T')
süti beállítások módosítása