Nagyifon

 2009.08.06. 15:20

Úgy látszik a telekommunikációban is lehet még találni „újabb” célcsoportot és pláne nekik szóló ajánlatot. A UPC most a nagymamákat célozta meg.

Amikor a képet futólag láttam, nem igazán értettem mi az apropója a hímzéses motívumnak. Aztán a szöveget megpillantva világos lett.

Kicsit elgondolkoztam azon, vajon milyen hirdetéssel lehet igazán felkelteni egy nagymama figyelmét, és ehhez mérten mennyire sikerülhet ezzel a plakáttal. Azt hiszem, ebben az esetben nagyon jó ötlettel rukkoltak elő. A manapság egyre népszerűbb gobelin, illetve a népi motívum és az olcsóság határozottan vonzó lehet, főleg egy nyugdíjas számára.

Ez a nagy keresztszemes hímzés pedig egyébként is nagyon jó technika a nagy hirdetési felületeken, multiplakátokon történő megjelenésre, hiszen olyasmi hatást kelt, mint a pointillista művek, akkor lehet igazán kivenni a lényeget, ha távolról nézzük.

 Azt, hogy ezt az ajánlatot nagyifonnak nevezték el, elég érdekesnek tartom. Az biztos, hogy frappáns megoldás és tulajdonképpen aranyos szóösszetétel, ennek ellenére nem érzem elég ütősnek.

Ezek után várom, mikor jelenik meg a többi korosztályra specializált babafon, tinifon, ififon, majd a papa-mamafon. És a végén a pofon, amikor rájönnek, hogy már a nagyik is praktikusabbnak találják a bunkófont, a vezetékes telefon helyett.

Sőt az a kérdés is felmerül, hogy vajon megéri-e még ilyen szinten komolyabb pénzeket ölni vezetékes telefon reklámozásába.
 

Címkék: telefon upc gobelin nagyifon

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr921292835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása