Tarlósban is ott az X-factor?

 2010.09.22. 17:25

A többi párt plakátjaihoz képest későn, ám annál nagyobb mennyiségben és választékban kerültek utcára a Fidesz-KDNP színes-szagos, pozitív üzenetű, jó hangulatú választási plakátjai.


A kampány plakátok tekintetében két részből áll. Egyrészt a pártot népszerűsítő, a kormány programját hirdető elemekből, melyek esetében a már egyszer sikert hozó Újra Fidesz! szlogen, illetve dizájn jelenik meg. Másrészt az egyes polgármesterjelöltek kreatívjaiból.

Budapest esetében a recept a következő volt: végy néhány „celebet”,- lehetőség szerint olyan közismert embereket, akik még nem csépelték el teljesen a hírnevüket – és használd őket referenciaként. Az, hogy a megjelenített színész, énekes, edző és adott esetben politikus véleménye mennyire hiteles a választópolgárnak, azt mindenkinek a saját ízlésére bízom.

Nekem az egész kampány legviccesebb eleme Keresztes Ildikó, aki párhuzamosan látható az egyik zenei tehetségkutató műsor (X-factor) plakátjain is. Azt már megszokhattuk, hogy ilyenkor az egész ország lázban ég a szombat esti műsor miatt. Éppen ezért a pártnak nagyon kapóra jött, hogy az énekesnő arcát adta a kampányhoz.

Azt gondolom, hogy a média és az azt sugárzó „celebvilág” jelenlegi véleményformáló hatását figyelembe véve, jó módszert választott a Fidesz a választópolgárok meggyőzésére.

Már csak az a kérdés, hogy szerintük is meg van-e a főpolgármester-jelöltben az X-factort?

Címkék: kampány választás fidesz tarlós önkormányzat x factor

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr462315744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tarlós és a pesti imázs 2010.09.22. 20:22:14

Feltalálók városaMi ilyen feltalálós, okos nemzet vagyunk. Büszkék lehetünk fiainkra! Mint a szép fővárosunkra is, a feltalálók Mekkájára. A Fordtól a gyufaszálig mindent mi találtunk ki. Aki nem hiszi, a YouTube-on megnézheti.  Hogy egy kicsit el...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex (törölt) 2010.09.22. 19:00:38

Könyörgöm! Bárki csak ne a Tarlós!!!!

dunabeat. 2010.09.22. 19:11:30

@ex: Márpedig ő lesz, úgyhogy lassan kezdhetsz barátkozni a gondolattal. :)

Tarlós valóban kissé nyers és mogorva benyomást kelt, de neki legalább van vmi lövése a várospolitikáról-polgármesterségről.

A másik 3 jelölt: egy ingyen bkv-s, egy biológus és egy gárdista.

Hogy on is legyek, a Fidesz megint rövid, de intenzív kampányt csinál, (eddig) komolyabb hibák nélkül.

Mondjuk Mészöly Kálmán szerepeltetése ("szakvezető") nem biztos, hogy telitalálat. :))

légyszi má! (törölt) 2010.09.22. 19:16:26

érdekes összeállítás az az X-faktor zsűri is.
Keresztesi fidesz
Nagy Feró jobbik
Geszti exszdsz
a negyedik izé, a nevét sem tudom, meg talán lmp-s, vagy mszp-s

pampalina 2010.09.22. 19:27:41

Keresztes Erdélyből jöttem Ildikó
a hangjával nincs semmi baj, de azért szimpatikus celebnek nem nevezném.
sőt...

belga6 2010.09.22. 19:28:26

Elképesztő, hogy Tarlós polgármester lesz. Mint tudjuk,a sziget betámadásával illetve a buzizással lett országosan ismert. Az egyetlen jó dolog a mostani választásban, hogy Demszky és köre elhúz a francba.

belga6 2010.09.22. 19:30:13

Mészöly a szimpatikus celeb, mi?? A fasiszta dumáit meg löki a sport TV-n.

rozsdamentes arcél 2010.09.22. 19:58:10

@dunabeat.: Ja, én is elgondolkodtam, hogy Mészöly Kálmán vajon kinek szimpatikus (már a családján kívül)

samba pa ti 2010.09.22. 20:12:33

keresztes ildikó,mint szimpatikus celeb - ez egy vicc,ugye?
reviczky-ért kár,de megértem őt.
balázs péter egy seggnyaló ripacs.
mészöly - no comment.

soproni1 2010.09.22. 20:14:58

Revicky Gábor szeretne büszke lenni szűkebb hazájára, az 1543 számú italboltra.

Tarlóst milyen jól retusálták a plakátokon. Egy sváb parasztból öltönyös úriember.
Utoljára ilyet Kiszel tündével csináltak.

kafferbivalybalamber 2010.09.22. 20:15:31

Vicces, hogy arcát adta a kampányhoz Keresztes Ildikó... Már 2006-ban is ott énekelt a Fidesz színpadán a Várban, a két forduló közötti nagygyűlésen. Szóval nem most adta, legfeljebb ha az X-faktornak.
Amúgy én imádom a hangját, de ez egy másik kérdés.

kafferbivalybalamber 2010.09.22. 20:18:53

Ja, és jó lenne, ha meg tudnád különböztetni egymástól a celebet, meg a színészt, énekesnőt, akármi egyebet.
Nem bonyolult, a celeb az nem tesz le az asztalra semmit a seggén kívül. A színész játszik, az énekesnő énekel... Satöbbi.
Vágod?

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2010.09.22. 20:20:42

@belga6:
Azért a Tarlós nevét az általad elítélendőnek vélt Szigettel szemben tett lépéseiért áldotta elég sok óbudai, legyen az az ő szavazója, vagy sem.
Az elején a Sziget teljesen kontrollálatlanul szakadt az ottélők nyakába a már megszokott módon: nem volt gazdája - legalábbis ebben a tekintetben.

Leszartuk sokan, hogy ki védi a Szigetesek jogait, de Tarlós óbudai polgármesterként az óbudaiakéért kiállt.

És ezt totál függetlenül a pártállástól, úgy gondolom helyes volt: ez egy polgármester dolga, nem pedig vigyorogva szalagokat átvágni, aztán érdemben nem csinálni semmit, szvsz..

mréveiller 2010.09.22. 20:36:57

már elnézést de Reviczky Gábor nem celeb HANEM színész! micsoda különbség ő ért is valamihez

Gulasch 2010.09.22. 20:46:28

Ez a kampány egyre abszurdabb. Dunagút, lassabb mozgólépcsők, celebek, ja és néhány perce kiderült, hogy milyen poénos ez a Pista!

soproni1 2010.09.22. 20:46:47

Gáborunk nagy szerepei:
Dzsungel könyve, Csinibaba, Zimmer Feri, Praktiker , Üvegtigris ( ami állítólag alapfilm, de nem humoros ).

bolemann 2010.09.22. 21:06:13

Keresztes Ildikó pedig a falunapok és fideszbulik ünnepelt sztárja.
Volt ugyan pár musicalszerep is a poncihtereknél, lett is belőle örökös tagság 2006-ban. Úgy látszik egy fideszvárosban színészi végzettség se kell ahhoz, hogy egy társulat örökös tagjává váljon valaki. Elég ha balkánról jött.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.22. 21:22:19

Nem feltétlen elég az évek óta képezett kiváló hang. Még várom a produkciót, aztán x-elgetük a szavazólapokon.

reccs 2010.09.22. 21:52:01

Tarlóssal már megbarátkoztam gondolatban, de amikor megláttam a Mészölyös plakátot, az volt az első, hogy ha ő ajánlja, akkor inkább ne.

Urragasil 2010.09.22. 21:58:57

@nyuszómuszó:

ha tényleg érdekelte volna az óbudaiak sorsa,akkor ha felelős polgármester lett volna akkor egyből megtiltotta volna az ártéren történt építkezéseket is. ugyan is ehhez is lett volna joga, de nem tette...

Nem védem a Szigetet, mert abban a tényben igazad van, csak az egy politikai fogás volt szvsz.

adört 2010.09.22. 22:20:54

Most komolyan, ki a szimpatikus ezek közül? Keresztes?!? Reviczky?!?! Balázs Péter?!?!? Mészöly???!!!??? Na nem már!

Egyébként meg vicces (vagy inkább szánalmas), hogy a Fidesz ennyire szégyelli Tarlóst. De akkor miért ő a jelöltjük?

FDToth 2010.09.22. 22:51:05

Szívem szerint nem szavaznék a 4 közül egyikre sem, mivel változást egyik sem tud hozni... Az öreg, az álmodozó, a tapasztalatlan és a primitív.
De muszáj lesz szavazni:)

I-brahi 2010.09.22. 22:55:46

Na nézzük csak: Reviczkyt kifejezetten bírom, Keresztes Ildikóval nincs semmi bajom, Balázs Péter egy ripacs, Mészöly pedig egy barom. Most akkor hogy döntsek? Ja már tudom: Az alapján döntök, hogy Tarlós bejön-e vagy sem, tökmindegy, ki ajánlja...

k_chris 2010.09.22. 23:02:21

hát igen az árterek... nagy ívben sz.rom le azt akinek ott odavesz a háza stb.. vagy építette volna LÁBakra vagy minek építette oda hiszen ÁRTÉR. Aztán építsenek gátat ÁLLAMI pénzből... dühítő.

Urragasil 2010.09.23. 00:10:14

@k_chris: nyugi én is, de ilyen területre való építkezéshez is engedélyekre van szükség, amit az önkormányzat ad ki. ez pedig már megint a fránya pénz miatt adatott meg az építkezőknek, és a pénz nem az önkormányzatnak ment, ha érted mire gondolok. Ja hogy ők nem olyanok. persze-persze. :D Ebben a városban a 4 közül mindegy melyik lesz a befutó nagy változás úgy sem lesz.

átlátó 2010.09.23. 00:23:31

Jut eszembe...az a fidesz sláger, amit a Keresztes énekel, az ami úgy szól, hogy Igen,igen,igen... az nem egy Step tánczenekari műdal? Amit a megboldugult Béla, az Öcsi tett ismerté úgy 1987 körül? Az is eszembe jut most, hogy a Reviczky azért több mint celeb.

WonderCsabo 2010.09.23. 02:26:37

@I-brahi: Nah végre egy értelmesen hozzáálló emberke! +1

bierkamp 2010.09.23. 05:31:15

@ex: Tarlós a vizenyős szemű, krákogó, vén "független" kamu marha. Undorító, unszimpatikus, gyűlölni való emberállat.

bierkamp 2010.09.23. 05:32:58

a Keresztes ugyanolyan undorító, unszimpatikus vén csontos banya kinézetű, Romániából ránk szabadított , gusztustalan Fidesz farok szopó.

bierkamp 2010.09.23. 05:33:39

Feró meg a primitív , részeges, trágár, agressziv, mint a jobbik mindegyike--szarjankó

bierkamp 2010.09.23. 05:34:19

Geszti meg bebandzsit a kamerába és fészkelődik a metélt farkán,

bierkamp 2010.09.23. 05:35:11

Reviczki is ilyen Romániából ideszabadult színészescske, aki köztudottan radikális Fidesz buzi:)

bierkamp 2010.09.23. 05:37:12

Tarlós vagy Győzike..tök mindegy egyforma önmutogatós, karrierista beteg emberek!( csak Tarlós hamarább döglik majd meg)....de akkor már Győzike legyen a polgármester:)

Spéter46 2010.09.23. 06:49:25

bolemann@: Igazi sötét barom vagy!!!!

Spéter46 2010.09.23. 06:51:46

@bolemann: Milyen darabban láttad????

bierkamp 2010.09.23. 06:58:19

A Taplós Tarlósban nem az X faktor van hanem az ő orra van az Orbán seggében amikor nyalja....

bierkamp 2010.09.23. 07:00:40

@átlátó: lopják még a dalt is amit énekel a Keresztes.......hiába a Fidesz jobban lop mint a maszop!--(fejétől bűzlik a hal, még ha fél cigó is az a Fej:))

a_jo_pasztor 2010.09.23. 07:45:23

Azt kapjuk amit megérdemlünk. Azt nem értem, hogy a rengeteg fideszes politikus közül nem tudtak valaki értelmesebb, vagy legalább sármosabb embert találni?

Id. Lencsés István 2010.09.23. 08:26:53

@légyszi má!: Szerintem mind a négyen így együtt jók. A Feró például nagyot nőtt a szememben, néha látszódik rajta a meghatódás. Ők négyen, noha esetlegesen más a nézetük, jó pénzért nem mondható, hogy rosszul dolgoznak. Nem is veszekednek, nem is nyílatkozgatnak ezidáig rosszat egymástól. Van amikor 4 igen van, van amikor 4 nem és van amikor 3 igen egy nem. A politikus urak példát vehetnének róluk.

FIDES AGITÁTOR 2010.09.23. 08:42:19

Szerintem lehet, hogy van egy követelmény. A Köztársasági elnök legyen olyan mint egy manöken. Tudja tartani biztos kézzel a poharat. A Miniszterelnök sugározzon jólakottságot, a főpolgármester ne legyen magasabb,mint a Miniszterelnök esetleg a haját festetheti.

sanyisanyi 2010.09.23. 09:39:31

Tarlós eladta Óbudát a multiknak, most el fogja az egészet.
Ez se lesz jobb, mint demszky, csak most mások fognak ugyanannyit, ha nem többet lopni.

bierkamp 2010.09.23. 09:55:43

Taplós már Óbudából jól összeszedte magát----most Budapestből fog pénzt csinálni ( visszajuttatni) magának---a Hagyó Miklós meg csak tanuló mellette(mint a Kósa Lali mellett is Debrecenben)
de nekik van egy Polt Péterük, akit mindig előhúznak a mellényzsebből mint Dzsoli Dzsókert--majd az nem enged semmi vádat Ügyészi szakaszba--oszt jó napot!
EZ AZ IGAZI DIKTATÚRA felépítmény alapja....rohadt ORBÁN és BANDÁJA TAKARODJ!!!!

bierkamp 2010.09.23. 09:56:35

X faktor azt jeleni? -ki tud többet lopni?---akkor az benne van a Tarlósban is --igen:)))

bierkamp 2010.09.23. 09:58:13

Taplós úgy sem éli meg a ciklus végét ha pol. mester lesz...vén is beteg is, szenilis is---elpatkol ez hamar a SCHmitt Palkóval együtt....utolsókat rúgják!!!

bierkamp 2010.09.23. 10:03:21

Schmitt Pál köztársasági elnök népszerűsége megközelítette Orbán Viktorét, ismerteti a Medián szeptember eleji felmérését--heheh hazudik a MEDIÁN. Medián a Fidesz megrendelésre " kutat közvéleményt"--és az eredményeket Ő találja ki- Nem szabad hinni nekik! Ez is politika játszma, hangulatkeltés taktika.
A Fidesz is igen jól tudja, hogy közutálatnak örvendő ember a SCHMITT Gumigerionc" Palkó-( maguk se tartják jobbnak--csak nem volt más biztos bábú).
De a Fidesz hazugságokon épülő Párt!

szkepi 2010.09.23. 10:04:53

az a baj, hogy hányinger az összes. annak örülök, hogy a simulékonnyá alakult rogán nem lesz főpolgmester. ő szépen gyüjti kint svájcban és keleten a margithidból, a belvárosi eu pénzből. minden beruházásból 20% a saját zsebébe sétál és viszik ki az országból. ezek úgyanugy lopnak, csalnak, mint azok de ezek okosabban , rafkósabban teszik. mocskos banda mind.és akkor még a jobbikos tahókról nem beszéltem. human telexes losa, aki aztán csontig nyalta a multi és izraeli seggeket. mutyizott. nulla kis fotosból lett jobbikos. élősködőből lett élősködővadász. a szkinhed primitivemberről nem is szóltam

Macoka 2010.09.23. 10:07:41

Tudtommal Reviczky szűkebb hazája Ráckeve... Akkor mire is szeretne ő büszke lenni???

Id. Lencsés István 2010.09.23. 10:15:55

Tarlós úr bizonyosan eltette a jegyzőkönyvet, amikor gázolt. Van-e ma mersze újságírónak oknyomozni? Vagy az SZDSZ-től azért vált meg, mert moondjuk szdszék, azt mondták neki, kimentünk, mert minket képviselsz, de menj el! Ezt vajon megtudjuk-e?

szkepi 2010.09.23. 10:22:48

mind köztörvényes bűnöző. ki narancsba, ki pirosba, ki kereszöltésesben

Robusto 2010.09.23. 10:44:29

Tessék mondani, Tarlós "Kapanyél" István után mikor fog oknyomozni a HírTv?

mese-mese-meskete 2010.09.23. 11:23:18

@dunabeat.: Tarlósnak lövése sincs a városfejlesztésről, várospolitikáról. 16 évig SEMMIT nem csinált Óbudán!
Isten őrizz tőle.

igényes 2010.09.23. 12:28:31

@sanyisanyi: Szerintem Tarósnak van egy küldetése. A Dream Island. Elkezdte hajtsa végre.

igényes 2010.09.23. 12:41:22

Ez megjelent valahol, de szinte hihetetlen! Ténylegesen nem hihető!
Az igazi Tarlós-sztori!
Elgondolkozott már azon, hogy a Fidesz miért egy független jelölttel fut neki Budapesten a főpolgármester-választásnak? Az a párt, amelyik még az Állami Számvevőszék vagy az Alkotmánybíróság élére is bármikor elő tud rántani egy saját nevelésű, a Fideszhez és Orbán Viktorhoz feltétel nélkül hűséges politikust, éppen a fővárost bízná egy külsősre? Azt a Budapestet, amely nélkül a tavasszal elért győzelem sem látszik annak a totális diadalnak, aminek láttatni szeretnék? Magyarázat persze van, még ha nem is egyszerű.
1995. július 28-án Óbudán halálra gázoltak egy gyereket. Régen volt, több mint 15 éve, de semmit nem ért meg a budapesti nagypolitika jelenéből, aki annak az esetnek a hátterét és a következményeit nem ismeri. A gázoló Tarlós István, a III. kerület akkori polgármestere, a jelenleg legesélyesebb főpolgármester-jelölt volt. A sajtó nem sokat foglalkozott az üggyel, egyedül a ma már nem létező Kurírban jelent meg egy helyszíni riport. Eszerint a sofőr nem volt ittas, és az autó nem ment gyorsan. Erről talán az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor tudna többet mondani. (Tarlós 1990-ben az SZDSZ színeiben lett polgármester. 1994-ben kilépett, és függetlenként indult újra, de az SZDSZ nem indított ellene senkit, és a kölcsönös gesztusokon nyugvó együttműködés sok cikluson át fennmaradt). Az viszont tény, hogy Tarlós attól a naptól fogva gyakorlatilag absztinens, nem iszik alkoholt.
A Kurír július 29-i riportja meglehetősen érdekes írás. Az egyetlen anyag az oldalon, sőt az egész lapban, amelyik nincs aláírva, így megállapíthatatlan, hogy ki írta. Maga a cikk pedig kizárólag arról szól, hogy Tarlós mennyire vétlen volt, és mennyire megrázta az eset. Még sokkal furcsább azonban, hogy a történet soha többet nem bukkant fel az újságban (egyébként máshol sem nagyon: egyedül a Magyar Hírlap közölt még pár nappal később egy nyolc soros írást, amiben a Kurír "információit" foglalta össze. A Kurír a korszak vezető bulvárlapja volt, és a bulvársajtó nem arról híres, hogy ok nélkül leszáll egy politikai és érzelmi vonalon is jól kiaknázható témáról, bármilyen tragikus is (Daróczi Dávid és Liptai Claudia ügye még ma is gyakran felbukkan, pedig a kormányszóvivő április elején halt meg). A Tarlós-sztorit viszont ejtették, még mielőtt az alapvető kérdéseket fel lehetett volna tenni. A közönség nem ismerte meg a család álláspontját, sem a rendőrség hivatalos véleményét, nem tudjuk, hogy volt-e szondázás, és ha igen, akkor mi lett az eredménye. Csak az látszik, hogy az ügy nem törte ketté, hanem inkább fellendítette Tarlós fővárosi politikai karrierjét.
Budapest nemcsak az ország legnagyobb, de leggazdagabb városa is, ahol hússzor annyi beruházás jut egy főre, mint az országos átlag. Aki itt főpolgármester lesz, az olyan projektekről dönthet, mint a metróépítés, a körúti villamos, a dél-pesti szennyvíztisztító, vagy a Volvo-buszok beszerzése - ez pénzügyi értelemben a miniszterelnökét közelítő hatáskör. Az üzletek nagysága és az elérhető profit miatt Budapest gazdája láthatóan csak "fogott ember" (irányítható, befolyásolható személy) lehet, olyasvalaki, aki nem autonóm módon dönt százmilliárdos üzletek sorsáról. Demszky Gábor tökéletesen megfelelt ennek a szerepkörnek: nőügyei, labilis idegrendszere, alkoholizmusa és az üzleti analfabétizmussal párosuló hiúsága - ami miatt gyakran kényszerült különböző, az etikátlanság és a korrupció határán mozgó stiklikre - ideális bábbá tette a fővárost valójában irányító pénzügyi és politikai körök számára. (Ne feledjük: Demszky a rendszerváltás előtt folyamatos titkosszolgálati megfigyelés alatt állt, a megfelelő helyeken pontosan tudták róla, hogy mivel fogható.) Egyáltalán nem véletlen, hogy húsz évig hivatalban maradhatott: azt csinálta, amit mondtak neki, és közben még a szavazatokat is szállította. Az MSZP-nek, és később a Fidesznek nem azért nem sikerült leváltania, mert politikai értelemben verhetetlen volt, hanem azért, mert nem volt valódi ok a leváltására, és egyszer sem találtak (annyira nem is kerestek) olyan figurát, aki egyszerre lett volna biztos szavazatszállító, és a Budapest nyakán ülő pénzköltő lobbi kézben tartható végrehajtóembere. (Schmitt Pált 2002-ben talán ilyennek szánták, de a budapesti választóközönség számára nem bizonyult elég vonzónak, Tarlós pedig egy szokatlan és egyedi alku nyomán maradt alul 2006-ban.)
Demszky főpolgármesteri pozíciója egyetlenegyszer forgott valódi veszélyben: a hannoveri villamosok beszerzése idején, amikor két, hasonlóan erős érdekcsoport feszült egymásnak (az egyik a használt német villamosok megvásárlását, a másik új Ganz-villamosok megrendelését támogatta). Mivel nem volt világos, hogy melyik csapat fog győzni, és a két tábor politikai hovatartozása sem volt egyértelmű, Demszky Gábor csapdahelyzetbe került, és rosszul döntött: a Ganz-csapat mellé állt. A küzdelemben azonban a "hannoveri" érdekcsoport bizonyult erősebbnek (az üzletet végül nemcsak az MSZP és az SZDSZ, hanem a Fidesz-frakció fele is megszavazta). Demszkynek persze elnézték a ballépést, nem kellett lemondania, és az üzlet zavartalanul folyt tovább, ami nemcsak a főpolgármesterre, hanem a főváros-irányítási modellre nézve is jellemző.
Tarlós láthatóan szintén jól fekszik azoknál, akik a nagypolitika közbeiktatásával intézik üzleti ügyeiket. Óbudai újraválasztása sosem forgott veszélyben: függetlenként, de a "polgári" pártok támogatásával 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is polgármester lett (és 2006-ban is az lett volna, ha elindul - de akkor már más feladatot kapott). Ezt a kivételes teljesítményt nem valamiféle rendkívüli konszenzusteremtő képességgel érte el - bár mostanában szeretik ezt hangoztatni -, hanem azzal, hogy pontosan teljesítette a megrendeléseket. Az önkormányzatban a liberális ellenzék is megkapta a maga tanácsnoki, alpolgármesteri pozícióit, és persze a beleszólási lehetőséget a városrész csatornázási, ingatlanfejlesztési ügyeibe. Tarlós István Óbudája nem költött kevesebbet infrastrukturális beruházásokra, mint a többi kerület, ennek ellenére sehová sem fejlődött az elmúlt két évtizedben. Amit a III. kerület fel tud mutatni, az másutt négy évre is kevés lett volna: egy zsebkendőnyi "kerületközpont" felújítása, a botrányos minőségben, koncepciótlanul elkezdett, és legalább tíz éve félbemaradt Újlak-projekt, a szétvert és szétépített Kolosy tér, meg a minden szabályt áthágó, erősen panamaszagú Római-parti villaépítések (itt igazi lakóparkok nőttek ki a földből, természetesen lakóparki árakkal, de papíron üdülőnek számítanak, és olyan helyre épültek, ahol még üdülők sem lehetnének, tekintve hogy ártérről van szó). Közben a kerület közlekedési infrastruktúrája végletesen leromlott (a 17-es villamos például másfél évtizede döcögve hajt át Óbudán, mert a sín alatt darabokra repedezett az útpálya), a közparkok (például a Flórián-téren) katasztrofális állapotban vannak, a római-parti csónakházakat és a Hajógyári-szigetet kiárusították. Ami az uniós projekteket illeti, az Észak- és Dél-Budát összekötő "fonódó villamos" Óbuda töketlenkedése miatt nem készült el, ami miatt sokmilliárdos támogatásoktól is elesett a város. Nincs egyetlen olyan közlekedési vagy városfejlesztési eredmény, előremutató építészeti vagy urbanisztikai megoldás, amire azt lehetne mondani: igen, ez Tarlós munkája, ez az ember megérdemli, hogy a fővárost irányíthassa. Az egy szem megvalósult látványberuházásból, az energiatakarékossá átalakított Faluházból pedig pont a lényeg, az egyedi hőfelhasználást mérő (és így a takarékosságot lehetővé tevő) rendszer maradt ki, amiért az egészet megcsinálták. Ennyi nagyjából a mérleg, ezt tudja az az ember, aki "igazi polgármestere" lesz Budapestnek.
És most nézzük, mi az a feladat, amire Tarlóst felkészítették. 2006-ban a Fidesz arra számított, hogy az emlékezetes depressziókampánnyal (rosszabbul élünk, mint négy éve) ha szűken is, de megnyeri az országgyűlési választásokat, és a siker hullámain Budapestet is beveszi. Az ország gazdasági helyzetével természetesen tisztában voltak: az volt a terv, hogy a költségvetés szanálását (ugyanúgy, ahogyan 1998-ban) Budapest rovására, a fővárosi fejlesztések leállításával, a gazdagabb kerületek kivéreztetésével oldják meg. Orbán azonban vesztett, és a teória ezzel meg is bukott: sosem kerültek volna kormányra 2010-ben, ha az MSZP arra hivatkozhat, hogy az a restrikciós politika jön majd országos szinten, amit a Fidesz Budapesten négy évig követett. Tehát megszületett az alku (Őszöd után vagyunk, Gyurcsánnyal már nem kell számolni, az MSZP befolyásos háttérembereivel viszont annál inkább): Demszky maradhatott, azzal a feltétellel, hogy a budapesti beruházásokra a korábbinál erősebben ráengedi a jobboldal gazdasági érdekköreit. Akinek esetleg eddig nem volt világos, hogy mitől duplázódott meg ebben a ciklusban a 4-es metró költségvetése, és mitől kerül az eredeti kalkuláció duplájába a Margit-híd felújítása, annak íme a magyarázat: attól, hogy a pénzt hirtelen kétfelé kellett osztani. (A Margit-híd felújítását végző konzorciumot személyesen Simicska Lajos rakta össze, és ő gondoskodott arról is, hogy csak egyetlen valódi pályázó legyen.)
Az alapötlet azóta sem változott, csak a megvalósítás csúszott négy évet. Most, hogy a Fidesz már kormányon van, jöhet a távirányítható Tarlós, és a "bűnös", de gazdag Budapest kifosztása. Konkrétan arról van szó, hogy a költségvetési hiány 3 százalék alá szorításának, a "megszorítások nélküli" kiigazításnak megint Budapest lesz a legfőbb vesztese. (Apropó: látta valaki mostanában Tarlós Istvánt nevetni, tréfálkozni vagy derűsen, gondtalanul viselkedni? A jelölt állandóan gondterhelt, már-már búskomor - ennél azért egy valódi politikus, aki tudja, hogy hamarosan az ölébe hullik a hatalom, jobban szokott örülni. És még egy kérdés: meg tudna említeni valaki egyetlen, Budapestre vonatkozó egyértelmű, számonkérhető fideszes kampányígéretet?) A terv egyszerű: minden nagy beruházást leállítani, a közszolgáltatásokat kiszervezni (nem privatizálni, csak a hasznot hozó tevékenységeket magáncégekkel végeztetni), a kiadásokat befagyasztani. Ebbe Tarlós természetesen belebukik, de pontosan erre a szerepre szánták őt - négy év múlva pedig majd jön a megmentő, mondjuk a friss, fiatal és népszerű Rogán Antal (ezért húzták őt hátrébb, ezért nem lesz belőle most főpolgármester-helyettes). A Fidesz már azt is tudja, hogy Rogán 2014-ben akkor is főpolgármester lehet, ha közben a párt népszerűsége Budapesten összezsugorodik. Kész a stratégia a kerülethatárok átrajzolására (a komcsi Angyalföldet például háromfelé szakítják), és a mostani lesz az utolsó alkalom, hogy a polgárok közvetlenül választják a főpolgármestert - legközelebb már a közgyűlés választja majd meg, egyszerű többséggel, és ott valószínűleg négy év múlva is a Fideszé lesz a legnagyobb frakció. Hiszen Tarlós FÜGGETLEN, és minél népszerűtlenebb dolgokat csinál majd, annál jobban elkülönül majd a szerepe a Fideszétől.
A Fidesz valódi Budapest-programjának kulcseleme a 4-es metró "átmeneti" leállítása. A metrókocsikat visszaküldik, a szállítókkal perbe szállnak (veszíteni nem tudnak, hiszen ezen a beruházáson ők már megkeresték a magukét az elmúlt négy évben, és a keménykedés amúgy is beleillik a mostani szabadságharcos imázsba). A budapestiek majd morognak egy kicsit, de legbelül ők is tudják, hogy a metró gázos dolog, nem lesz belőle forradalom. Az ország többi része pedig eddig is túlzásnak és fölöslegesnek gondolta. A BKV rendbetétele kvázi-privatizációval fog történni: pénzt nem adnak - sőt, Budapestnek ezentúl ténylegesen be kell szállnia a vállalat finanszírozásába -, az üzletileg perspektivikus járatokat pedig alvállalkozók üzemeltetik majd (élükön a Széles-féle VT Transmannal). Ez a gyakorlatban jelentős, évi szinten 100-200 milliárdos forráskivonást jelent. A viteldíjak tovább nőnek, a kedvezmények szűkülnek, mert az alvállalkozók beruházásainak meg kell térülniük, és erre más forrás nem lesz. A szanálási koncepcióban amúgy is nagy szerepet kapnak azok a közszolgáltatások, amelyek elől a fővárosiak úgymond nem tudnak elbújni (közlekedés, szennyvíz, ivóvíz, hulladékszállítás, távhő, parkolás, fizetős behajtás a belvárosba), ezek lesznek Budapest megkopasztásának legfontosabb csatornái. A hangsúly az olcsó üzemeltetésen és a drága árazáson lesz. Erre tipikus példa az új hulladékégető ügye: a Tarlós-féle programban nyíltan benne van, hogy egy második égetőt is kell építeni, és a termelt energiával távhőt kell előállítani (ami természetesen hazavágja a fővárosi szelektív gyűjtési rendszert is, de ez az egész tervhez képest apróság).
A Fidesz tudatosan készül rá, hogy a fővárost tartósan kisebbségből fogja irányítani. A közgyűlési alkukényszer elkerülésére szolgál az összes fővárosi tulajdonú cég egyetlen holdingba terelése (a modell Debrecenben is működik: a holding átláthatatlan, a közgyűlés részéről ellenőrizhetetlen, és nagy pénzügyi szabadságot élvez). Ez a holding lesz a másik nagy pénzkiszivattyúzó szelep, élén természetesen a Fidesz bizalmi emberével - például a pártot relatíve bőkezűen finanszírozó, mégis miniszterség nélkül maradt Széles Gáborral (a VT Transmant formailag majd átadja valakinek, mint Pintér a CBSZ-t), de Nyerges is készülődik. Mivel a holdingosítás ötlete a Jobbik programjában is felbukkan, a Fideszben arra számítanak, hogy ennek az átalakításnak a végrehajtásához, a holding első emberének kinevezéséhez a jobboldali párt fogja biztosítani a szükséges támogatást. És reményeik szerint máshoz is a Jobbik asszisztál majd: például az otthontalanok városhatáron kívülre szorításához, a víz-, csatorna- és gázszolgáltatásba már beépült multicégek kiebrudalásához. Különösen a hajléktalanok kérdése figyelemreméltó: a Fidesz arra készül, hogy Budapesten drámaian megnő a közműtartozások miatt otthonukat elvesztők száma (az ilyen típusú tartozások egy jogszabályváltozás nyomán azonnal jelzáloggal fedezett hitellé alakulnak majd). Mivel a budapesti hajléktalanellátó rendszert egyáltalán nem kívánják bővíteni, a megoldás csak az lehet, hogy a főváros jelenlegi, döntően vidékről idemenekült otthontalanjait elzavarják, a Jobbik lelkes támogatásával. A szegények lecsendesítésében majd segítenek az egyházak, viszonzásképpen a kormány (az EU-ban egyedüliként) semmilyen módon nem bolygatja az egyházi pedofília-ügyeket.
Nagy dolgok vannak készülőben: az elmúlt négy év legsötétebb, nyilvánvalóan kétpárti pénzkisíbolásairól (MVM, MÁV, BKV) a legtöbbet tudó Kocsis István a hallgatásért megkapja a Molt, és a sógor-barát-üzlettárs-vadásztárs Csányival az övék lesz a paksi atomerőmű-bővítés is, amit majd az OTP finanszíroz, és vagy a franciák kiviteleznek (cserébe azért, hogy a metró ügyében engednek a kormánynak), vagy esetleg az amerikaiak, vigaszdíjul azért, hogy az F-16 helyett (még az első Orbán-kormány alatt) Gripeneket vettünk - de a francia vonal az esélyesebb. Polt Péterből megint legfőbb ügyész lesz, Simicskából a nemzeti bank elnöke - Orbán Viktornál (mint ahogy a biblia szerint közvetlen feljebbvalójánál is) minden lehetséges.
Hogy Budapestet ki fogja ténylegesen irányítani 2010 és 2014 között, azt nem tudjuk, talán nem is olyan fontos. Csak egy biztos: hogy bármi lesz is a választás végeredménye, az illetőt nem Tarlós Istvánnak hívják. Neki - mint mindvégig az elmúlt 15 évben - csak statisztaszerepet szánnak.
(Igazi Polgármester Blog nyomán)

Id. Lencsés István 2010.09.23. 12:51:17

Igazi polgármester szerintem azt akarja közvetíteni:

1. Nem véllalja a FIDESZ Tarlóst, szerintem ez nem igaz.
2. Tarlós tényleg független és nem iszik.
3. Tarlós és FIDESZ esetleg tart attól, hogy elővezetnek valami papírt, mégis ivott.
4. Én bízom abban, nem ivott, és független.
süti beállítások módosítása