Tiszta lábbal Budapestért

 2010.09.03. 16:38

Elsőre festékreklámnak tűnt, másodikra a hideg rázott ki a mezítlábak láttán a hirtelen jött lehűlésben.

De lényeg, hogy úgy tűnik, Lehet Más a Plakát, mint az eddig megszokottak. A többi komolykodó, túlöltözött és túlszépített képviselő és polgármester-jelölt között meglehetősen furán fest Jávor Benedek csupasz lábbal. Ha úgy nézzük, talán komolytalannak is tűnhet ez az újítás, bár a komolytalanság címet idén a Kétfarkú Kutya Párt már egyértelműen bezsebelte.

Engem ez a fotó leginkább Ludas Matyira emlékeztet, már csak a lúd hiányzik és egy tollas kalap a fejéről. Feltételezem, hogy a készítők nem pont erre gondoltak, mikor a koncepciót megalkották, pedig az LMP által hangsúlyozott irányvonal ilyen szimbolikaként is jól lejön a plakátról. A mezítlábas fiatal legény, mint a szegény(?) nép őszinte gyermeke küzd a pöffeszkedő, korrupt Döbrögi urak ellen…

Mindenképpen becsülendő az LMP-ben, hogy más, egyébként elcsépelt hírnevű pártokkal szemben ők legalább bemutatják és felvállalják jelöltjüket, logójukat. Azt hiszem a politikai tisztaság és őszinteség útján ez egy apró, mégis elvárható lépés lenne…
 

Címkék: tiszta jávor lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr502269285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eurOP · http://www.eupalyazat.blog.hu 2010.09.03. 19:11:27

A színek meg a tiszta fehér ing miatt nekem meg mosópor reklámnak tűnt először.

Úgyis azt mondják a politikai pártot (politikust) ugyanúgy kell eladni mint egy mosóport..