Az európai parlamenti (EP) választások közeledtével az utcai hirdetések között is egyre gyakrabban jelennek meg a politikai kommunikáció elemei. Annak apropóján, hogy az MDF parlamenti frakciója épp a mai napon szűnt meg, szeretnék az újonnan induló Politikai hirdetések rovat első bejegyzéseként néhány szót ejteni az elmúlt időszak „konzervatív plakátterméséről”.

Biztosan sokan emlékeznek még a haláladó eltörlését népszerűsítő képekre. A haláladó és az adó halála közötti párhuzam megjelenítése egészen zseniális ötlet. A félig nyitott koporsó motívuma pedig különösen találó, hiszen szándékosan, vagy sem, jól jelképezi, hogy az elképzelés csak részben sikerült. A pártra jellemző négyszögletes formák jól szimbolizálják egyrészt a konzervativizmust, másrészt a téma komolyságát.

A második kép szinte önmagáért beszél. A két Pinocchio figura a hazudós hosszú orral, a két nagy politikai párt színébe öltöztetve, jól tükrözi az MDF szerinti jelenlegi helyzetet. Üzenetükkel pontosan azt a problémát emelik ki, ami a választópolgárok számára a legvisszatetszőbb tényező a magyar politikában: hitelét vesztették a politikusaink. Valójában a kép annyira jól kódolt, hogy a hozzárendelt szöveg rövidsége ellenére is már-már sok információt jelenít meg.  Akár annyi is elég lenne: Tudunk jobbat! MDF

Ezzel egyúttal megoldási javaslatot is kínálnak a kialakult helyzetre, egy olyan szlogennel, amit a Jobbik is bőven megirigyelhet (különösen a „szlogenpályázatukat" figyelve). Mondjuk az MDF konkrét megoldási javaslatára is kíváncsi lennék azért, mi/ki lenne az új Bokros Lajos?

Összességében az MDF plakátjai most nagyon ötletesek, képileg nagyon eltaláltak, formailag is következetesek. Azt kell mondjam, hogy az egyetlen gyenge pont a történetben maga a hirdetés tárgya, a küszködő párt. Sajnos ez viszont elég ahhoz, hogy a profin felépített hirdetés teljesen hiteltelenné váljon?

Erre várom véleményeteket.
 

Címkék: politika választás mdf párt bokros szlogen haláladó

A bejegyzés trackback címe:

https://grafter.blog.hu/api/trackback/id/tr831014422

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.03.20. 17:25:06

Az utolsó bosszúA Teremtő látja lelkemet, nem akarjuk mi szegény Bokros Lajost meg az MDF-et rúgdosni állandóan - de hát mit csináljunk, egy konzervatív blog vagyunk, vagy mi a szösz, az MDF pedig az egyetlen parlamenti párt, mely magát konzervatívnak mon…

Trackback: Konzervatórium 2009.03.20. 17:25:04

Az utolsó bosszúA Teremtő látja lelkemet, nem akarjuk mi szegény Bokros Lajost meg az MDF-et rúgdosni állandóan - de hát mit csináljunk, egy konzervatív blog vagyunk, vagy mi a szösz, az MDF pedig az egyetlen parlamenti párt, mely magát konzervatívnak mon…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csintalanka 2009.03.20. 15:25:55

Megmondták: Válság VAN! Csak éppen náluk is! Szóval a hirdetés hiteles! Uff.

kom-mentalista 2009.03.20. 15:33:22

@csintalanka: :-D Hát ahogy hallom akkora válság van náluk, hogy nem tudom, van-e még egyáltalán mit reklámozni...

eurOP · http://www.eupalyazat.blog.hu 2009.03.20. 17:33:42

A plakát jó és az. ún. haláladó eltörlése is végre egy embereket, de hogy maradjunk a politikai logikánál, választópolgárokat valóban érintő kérdés részleges megoldása.

Ilyeneket kellene - főleg a kis - pártoknak véghezvinni. De nem 10 évente.

Egyébként az öröklési illeték mellett sorolhatnám azokat a témákat - ha az mdf vagy a pol cap. megkeres - amiket "zászlajukra tűzve" kellene inkább csinálniuk.

Valahogy kevés ez az 1 dolog és az arra épített imázskampány. Ha az mdf újra be akar kerülni a Parlamentbe, akkor ennél nem csak jobbat kell tudni, többet is...

Yasashi Tanuki 2009.03.20. 19:31:05

Elgondolkodtam azon, hogy a koporsóba a demokrácia feliratot kellene írni. Az MDF asszisztálása nélkül a rendszerváltás óta legkártékonyabb kormány már nem lenne a helyén - és még ki tudja mi várható a következő választásokig.
Az MDF a baloldali szövetségével a magyar gazdaságot temette el, megérdemlik, hogy őket is eltemessék vele együtt. Béke poraira!

borpancsoló 2009.03.20. 19:55:24

Nem törölték el a haláladót, csak feljebb tolták a sávot. Ordenáré különbség! Ebből kiindulva a plakátjuk is csak egy ordenáré hazugság.

A tudunk jobbat-os plakátra meg csak annyit, hogy igen, azt látjuk... (jól bevált)

Kristl 2009.03.20. 20:28:26

Szvsz max arra jok hogy erodaljak a Fidesz előnyet.
Ergo meg is van kinek a szekerét toljak.

Az LMP meg a fiók mszp nem?

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2009.03.20. 20:54:23

borpancsoló
Ott pont!
A tavaly novemberi szavazáson csak kitolták az örökösödési illeték értékhatárát 20 millóra (az egyenesági leszármazottak számára).

Nem mellesleg ugyanezen a napon szavazta le a parlament a ÁFA-emelést (20%-ról 22%-ra akarták). És azt - mit tesz Isten! - az MDF javasolta.

A plakátok egyébként 'jók'.
Csak pl. lehagyták róla a többi nagyorrú Pinokkiót - köztük az MDF-et ábrázolót...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.20. 21:32:49

Ezt a pinokkiósat pont ma láttam. Kellett pár másodperc, mire teljesen leesett, de baromira tetszett, nagyon nevettem rajta.